Ha jól emlékszem, ez volt a címe a fizika tankönyvben a levegőről szóló fejezetnek. A definíciókat és a magyarázatokat színes ábrák illusztrálták, a zöld erdők, a kis házikók felől piros nyíl mutatott felfelé, a bodros felhők mögött kankalinsárga napocska nézte a lehulló esőt és az oda rajzolt, lefelé mutató kék nyilakat.

Szóval határozottan érezni lehetett az igyekezetet a fejezet íróján, hogy megértesse a nebulókkal a földi élet egyik alapvető folyamatát. Az idő haladt, a következő iskolák tankönyveiben megismertük a levegő kémiai összetételét, sok más egyéb mellett megtanultuk, hogy mi az a kondenzációs mag és hogy a szél a levegő talajfelszínnel párhuzamos áramlása. Már nem volt házikó, csupán a bodros felhő maradt, amit már Cumulus congestusnak kellett hívni. Szerettem a levegőről és az abban lezajló folyamatokról tanulni, mert logikusak és a gyakorlatban nagyrészt érzékelhetőek voltak. Más szemmel kezdtem nézni a felhőket, mikor már tudtam, melyik milyen magasságban helyezkedik el és hogy melyik áll vízpárából vagy apró jégkristályokból. Melyikből eshet az eső, a jég vagy a hó. Kevésbé haragudtam azokra a bolond áprilisi szelekre, mert tudtam, miért ilyen hevesek. Próbáltam elképzelni, mit érezhet az egerészölyv, amikor termikel és olyan gyorsan emelkedik, mintha egy láthatatlan lift vinné fölfelé. Pontosan tudtam, amikor arcul csapott a közelgő zivatar víz-szagú kifutószele, hogy jobb lett volna hamarabb hazafelé venni az irányt. Jó volt ismerni az összefüggéseket azon a szinten, amit némi nyitottsággal a környezetünkre bárki érezhet és tapasztalhat. Megértettem, hogy annak ellenére, hogy maga a levegő nem látható, mégis olyan közeg, amiben folyamatok zajlanak. Kölcsönösen hatnak egymásra az erők, a különféle légtömegek, mindez szoros összefüggésben a földfelszínnel és az azon ténykedő élőlényekkel.

Az ember éldegél a föld felszínén és csak akkor tapasztalja meg igazán a levegő közeg-jellegét, ha repül, lehetőleg nem nagy, utasszállító géppel, amiben igyekeznek kizárni az utastérből a lehető legtöbb szokatlan vagy kellemetlen hatást. Repüljünk hát kisebb eszközzel, vitorlázógéppel vagy motorossal, siklóernyővel, sárkánnyal vagy hőlégballonnal, hogy valóban érezzük a repülést! Először nagyon szokatlan a tér mindhárom irányába jelentős elmozdulásokat tapasztalni. Ezeknek a mozgásoknak nagy részét a pilóta idézi elő azzal, hogy vezeti a repülőgépet. De a levegő mozgásának fizikai hatásait is rögtön érezni fogjuk, amint átrepülünk egy feláramláson vagy éppen leáramláson. Közelebb emelkedve a felhőkhöz láthatjuk, hogy anyaguk nem tömör, hanem áttetsző, foszlányos, a vízpára pedig a levegő áramlásának engedelmeskedve fordozódik-bodrozódik vagy éppen feloszlik és eltűnik a szemünk elől. Sokkal egyértelműbben látjuk a felhők magasságbeli elhelyezkedését, mint a földről. A 11 km-es magasságban elnyúló cirrusok hihetetlenül távolinak tűnnek, míg az alacsonyan lévő cumulusokat meg is lehetne érinteni. Egy termikbe belépve megtapasztaljuk az emelés erejét, a felfelé ható gyorsulást, a termikben körözve pedig tagadhatatlanul hat ránk a centrifugális erő is. Te jó ég, ilyen erők hatása alatt hogyan repül olyan könnyedén az egerészölyv? Oldalszélben repülve érezhetjük, hogy a pilóta kissé oldalvást irányítja a gépet ahhoz, hogy egyenesen tudjon repülni, hasonlóan ahhoz, amikor egy sebes sodrású folyót igyekszünk átúszni. Egy-egy település fölé érve olyan, mintha „döcögne” a gép, mert a szelet megkavarják, turbulenssé teszik az épületek. A pilóta a tőle megszokott nyugalommal ül a helyén és korrigálja a lökéseket. „Diceg-döcög... A levegő él, nem statikus.” - mondja magyarázatképpen. Közben érezzük, halljuk a gép légellenállását, míg végül valóban felismerjük: a levegő olyan közeg, ami nagyon hasonlít a vízre, csak nem olyan sűrű. De a benne zajló folyamatok egészen hasonlóak: az áramlások, az örvények, az ellenállás, a felhajtóerő, a hőmérsékleti és nyomásbeli különbségek, a kiegyenlítődések. És ezek a folyamatok olyan elképesztő energiákat hordoznak magukban, amiket senki nem vehet félvállról, aki felemelkedik az ember számára idegen közegbe – a levegőbe.