Bemutatkozik a Tóth Zsuzsi Emlékverseny és a siklóernyős célraszálló sport

A hazai siklóernyős célraszállás 16 éves. Az első versenyt 2007 októberében Ónódy Miklós kezdeményezésére rendezték hazánkban, 69 résztvevővel. Az első Magyar Bajnokságot 2008-ban, Hajdúszoboszlón rendezték, egy évvel később ugyanott már világcsúcsot hozó világkupa futam volt a második Magyar Bajnokság. A magyar válogatottat szép sikereket ért el: az I. Európa-bajnokságon Szerbiában a csapat 7., Jenes Győző egyéniben 9. lett. 2009-ben a világbajnokságon Horv tországban a csapat 7. helye igazi siker volt a 17 erős ország között. 2017-ben Grillmayer Alexandra Európa bajnoki címet szerzett.

Kép4Kép1

Tóth Zsuzsanna

A 2010-es törökországi Európa Bajnokságon Tóth Zsuzsanna női kategóriában 4. helyezést ért el és Világkupa futamgyőzelmet szerzett célra-szállásban, de volt román és angol női bajnok is.. 2013-ban a világ ranglista 7-ik helyén állva meghívást kapott a nem olimpiai sportágak Kolumbiában rendezett Világjátékára. Ezt a szereplési lehetőséget húzta át súlyos betegsége, ami ellen 4 évig kitartóan küzdött. Amputálás után
protézissel is sikeresen megtanult önállóan startolni, nagyszerűen repülni és leszállni siklóernyővel. Az Ő emlékére rendezünk immár hatodik alkalommal siklóernyős célraszálló emlékversenyt.
A célraszálló versenyekre valódi felkészülést maga a versenyzés jelenti. Ezért fontos a versenyeken való folyamatos részvétel, és a versenykörülmények közötti gyakorlás. A Tóth Zsuzsi Emlékversenyek tehát mindig a világversenyekre való felkészítést is szolgálták. Ez
magas színvonalú rendezést és szervezőmunkát, a versenyzők maximális kiszolgálását igényli.
Ezért szeretnénk tovább erősíteni a célraszálló versenyek szervezését Magyarországon. Sajnos ez nagy nagy terhet ró a szervezőkre szponzorok híján.

Ebben az évben a hajdúszoboszlói repülőtér ad otthont a verrsenyünknek. Reményeink szerint minden eddiginél nagyobb látogatottsággal és magas szakmai elkötelezettséggel.

Kép5

Mi is az a célraszállás?

Maga a siklóernyő az ejtőernyőből fejlődött ki, így a célraszállást is az ejtőernyős célraszálló versenyekből vettük át. Már a siklóernyő megszületése után (1990-es évek) nem sokkal rendeztek célraszálló találkozókat és versenyeket Angliában és Szlovéniában, majd 2000 környékén már az FAI (Nemzetközi Repülő Szövetség - Fédération Aéronautique International) által elismert sportág lett.

Először Európa Kupát szerveztek, majd Világkupát, Világbajnokságot, és csak ezek után Európa Bajnokságot.
Az Európa Kupa sorozat 2003-ban kezdődött, amely 2007-ben fejlődött Világkupa sorozattá. Mint sok mindent, ezt a sportágat is továbbfejlesztették a távol keletiek, és az ott rendezett Világkupa fordulók mindig kimagaslóan a legnagyobb pénzdíjjal és körültekintéssel szerveznek meg. Az első Európán kívüli Világkupa fordulót Japánban szervezték meg a Szent hegyük, a Fuji lábánál.
A hivatalos célraszálló versenyek szabályait a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) hozza. A különböző versenyeket is ők kategorizálják be, a következők szerint:
Ligaversenyek: csapatverseny, általában a klub vagy szponzor nevén nevezve
FAI 2-es verseny: nemzetközi, pénzdíj nélküli verseny, eredménye beleszámít a nemzetközi rangsorbaKép2

Szponzorációs lehetőségek:

A célraszálló versenyek egy helyszínen zajlanak le, hasonlóan például a síugró versenyekhez. Így aztán közönségbarát, könnyen figyelemmel kísérhető, a verseny menete könnyen érthető, látványos.
A versenyek helyszínén lehetőség van reklámtáblák elhelyezésére, amik nagy figyelmet kapnak úgy a közönségtől, mint a többi versenyzőtől, edzőktől, hozzátartozóktól, vagy akár az újságíróktól, riporterektől.

Maga a pilóta is remek reklámfelület, hiszen lehetőség van logók, jelszavak, jelmondatok elhelyezésére a ruházaton (pulóver, póló, nadrág, sapka, bakancs, kesztyű), illetve magán a bukósisakon és a beülőn is, amiben a pilóta repül, ez a felület ugyanis végig abszolút szem előtt van.
A csapatot szállító autók is használhatók reklámfelületként.
Külföldön a sportág egyre népszerűbb, így aztán egyre nagyobb nyilvánosságot is kap. A 2008-ban megrendezett szerbiai Európa Bajnokságot a szerb tévé élő adásban végig közvetítette. A tavalyi verseci ligaversenyükön szintén jelen volt a televízió. A romániai versenyekről rendszeresen készül összefoglaló, amik rengeteg honlapon láthatóak-olvashatóak.

Kiaknázatlan terület maga a verseny- vagy csapatfinanszírozás is Magyarországon. Minden versenyen lehetőség van általában csapatban is versenyezni, amit vagy a klubok nevén, vagy a fő szponzor nevén szoktak a csapatok. Egy verseny támogatásával még nagyobb reklámra van
lehetőség. Az idei évben még nincs szponzor a siklóernyős célraszálló bajnokságokra, ami egy ügyes szervezéssel nagy érdeklődést és nyilvánosságot tudna kapni, illetve lehetőség van ligaversenyek szervezésére is, ahol akár a verseny maga is megkaphatja a támogató nevét, ezáltal népszerűsítve azt.
Mi magunk is próbáljuk népszerűsíteni a sportágat hazánkban, megpróbáljuk minél több helyen bemutatni a siklóernyős célraszállást, próbálunk televíziókhoz, újságokhoz eljutni, hogy az eddig méltatlanul kevés nyilvánosságot és kevés támogatást kapott sportág erőre kapjon itthon is.

A rendezvénnyel vagy a szponzorációval kapcsolatban szívesen állunk az érdeklődők rendelkezésére.

Budai Krisztián siklóernyő szakosztályvezető

Mobil: 06 20 317 2430

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.